Az első túzokos tanulmányút

Ünnepnapon indultunk útnak. Vasárnap volt, szeptember 23-a, édesapám születésnapja. Az országhatár közel van hozzánk, ennek ellenére a tájbeli különbségeket hamar észleltük. Elegáns kisvárosok, dús növényzet, kerékpárutak, szélmalmok, autópályák és szinte alig láttunk embereket. Ha néhány szóban kellene összefoglalnom a hatnapos kisbuszos utazást, a következőket sorolnám: benzinkutak, szélmalmok és a „Promises”, Sam Smith új dala, amelyet valamennyi tranzitország rádióadói sugároztak. Ezen sorok viszont nem annyira a kisbusz belsejében tapasztalt élményekről, mint inkább az utazásunk során általunk érintett világról szólnak. Mi pedig, tizenegy nő és egy férfi, akik közül ketten természetvédelmi szakemberek, kisbuszostól a túzok körüli pályára álltunk.

Ausztria

Első állomásunk máris vizsga elé állított bennünket: 5:45-kor keltünk. Dr. Rainer Raab Deutsch Jahrndorf településen (Ausztria) fogadott bennünket a kora reggeli órákban, hideg és szeles időben. Rainer 1999 óta vesz részt túzokvédelmi határon átívelő projektekben. Elmeséli, hogy 1995-ben Ausztria területén mindössze 60 egyedet tartottak számon. A teljes nyugat-pannóniai túzokállomány összesen 120 egyedből állt. 2018-ban pedig már 505-öt számláltak. 

A Natura 2000-es területek megteremtették a túzokok élőhelyvédelmi kereteit, ez azonban nem volt elég. A helyi gazdálkodókkal való együttműködés kulcsfontosságúnak bizonyult. Az évek során a háromszáz gazdálkodó támogatásokban részesült annak érdekében, hogy mezőgazdasági tevékenységeiket fenntartsák és túzokbarát növényeket termesszenek. A túzokokra nézve legveszélyesebb középfeszültségű vezetékeket föld alá helyezték, a kivitelezett projektekből származó befektetések összege elérte az 50 millió eurót.

Rainer vállalkozó, annak is egy eléggé ritka fajtája. Valaki észrevesz egy vörös kányát. Rainer megmutatja az általa készített videót, és nevetve meséli közben, hogy tavaly télen két hétig Franciaországon, Spanyolországon és Portugálián át követte telelőhelyükre az ő vörös kányáit. Nem lehet nem észrevenni mindazt a megindultságot, kötődést, törődést, amit ez a férfi az ő madarai iránt érez. Az osztrák, a magyar és a szlovák határ mindkét oldalán megálltunk néhány alkalommal, hogy megfigyeljük a repceföldeken szedegető túzokokat. Rainer keskeny, biogazdálkodással termesztett mustár, szója és hajdina ültetvényeket mutat nekünk. Lelkesedése átragad ránk is. Mosolyogva köszöntünk el egymástól, szélcsendes, napos időben.

Németország

Két nap múlva megérkezünk Buckow-ba (Németország), ahol dr. Torsten Langgemach fogad. Korábban állatorvos volt, majd természetvédővé vált. A központ udvaráról szedett ládányi almával kínált minket. Felmászunk az első megfigyelő toronyba. A három túzokvédővédelmi területről, valamint a bekerítéses módszer használatáról mesél. Torsten elmondása szerint a túzokok hamar rájöttek, hogy a kerítés védelmet nyújt nekik a rókákkal szemben. Így a tojó madarak (és nemcsak a túzokok, hanem a foglyok és a rétihéják is) önszántukból mennek be ezekre az elkerített területekre éjszakázni, fészkelni vagy fiókáik biztonságos felnevelése céljából. Az első ilyen elkerített terület 1990-ben készült el, a berlini fal romjaiból.

Majd beszél nekünk az ökoton hatásról és az azt jellemző nagyfokú biodiverzitásról, mi pedig teleszkópon keresztül felválta figyeljük a túzokokat. Észreveszünk két darvat is.  A Havelländische Luch nevű terület, ahol vagyunk, különleges védelmi státusznak örvend. Összterülete meghaladja az ötezer hektárt, amiből ezer az állam tulajdonát képezi, gazdálkodóknak bérbeadva. Itt harminc gazda van, és az érvényben lévő korlátozások miatt, amelyeket figyelembe kell venniük, a német állam támogatásban részesíti őket.

Torsten lelkesedése lenyűgöz bennünket. Természetes könnyedséggel és szerénységgel ossza meg velünk tudását és tapasztalatait. Megtudjuk, hogy tíz évvel ezelőtt regisztrálták Brandenburg tartományban a legkisebb egyedszámú túzokállományt – számszerűleg 57-et, egyetlenként egész Németország területén. Idén 259-et számoltak.  Elhagyjuk a fecskefészkekkel teli tornyot és elindulunk egy másik torony felé, ahol gyöngybaglyok és vörös vércsék számára kihelyezett költőládákat láthattunk. Előtte viszont megállunk a buckow-i Természetvédelmi Központban, ahol a remekbe szabott diorámákat csodáljuk meg. 

Magyarország

Hosszú és lélekölő volt a Németországból Kiskunságig vezető út! Pénteken Lóránt Miklóssal, a Kiskunság Nemzeti Park természetvédelmi területfelügyelőjével találkoztunk. Miklós bemutatta nekünk a túzok élőhelyét: a régió sajátosságaival - legelőkkel, kaszálókkal, mezőgazdasági kultúrákkal tarkított sztyeppét, amelyek a régi mocsaras területek vizének szabályozása nyomán jöttek létre. Itt található a Kárpát-Medence egyik legnagyobb túzokállománya. Miklós komoly hangnemben osztja meg velünk azt, hogy „ha csökkentjük a halandóságot és növeljük a költési sikert, biztosítani tudjuk egy népességállomány növekedését.” 

A túzokokra nézve a legnagyobb veszélyt a középfeszültségű légvezetékek jelentik. Ezek föld alá helyezése az uniós finanszírozású LIFE programok segítségével valósult meg. Mindannyian elámultunk, amikor Miklós elmesélte, hogyan kötelezte el magát két áramszolgáltató arra, hogy egyenként 36, ill. 60 km-es szakaszon saját költségén végezze el a földmunkálatokat. A gazdálkodókkal való együttműködés szintén sokat fejlődött. Az agrár-környezetgazdálkodási program a 4. ciklusnál tart, a túzokok számára ideális közeget teremt, a gazdálkodók munkáját pedig elősegíti. Miközben a túzokok által fészkelésre használt területeket figyeljük, Miklós elmeséli, hogy az idén négy fiókát láttak el műholdas nyomkövetővel, és meglepetéssel tapasztalták, hogy a hat hétnél nagyobb fiókák (amelyek már tudnak repülni), nem hagyják el a magas füves területeket, ahol az anyamadarak fészkeltek. „Nem szeretnek repülni” – teszi hozzá viccesen. Találkozásunk egy felújítás előtt álló látogatóközpont udvarán ért véget, amely a természeti értékeknek otthont adó Nemzeti Parkra kíváncsi turistákat fogadja.

Összesen 3299 km-t tettünk meg, három projekthelyszínt látogattunk meg, és hozzávetőlegesen 250 túzokot láttunk. A tanulmányút hosszú, de hasznos utazás volt. Függetlenül attól, hogy először vagy sokadjára láttunk túzokot, képet kaptunk a szabad szemmel nem látható, de a védelmi intézkedések végrehajtásához nélkülözhetetlen munka mennyiségéről is. Ez a projekt nagy előrelépést jelent számunkra a Nagyszalonta környéki túzokállomány megőrzéséhez vezető úton, a Nagyszalontai Önkormányzattal kötött együttműködés pedig legalább annyira nagy szám, mint Sam Smith és Calvin Harris új slágere.

Szöveg és fotók: Turdean Laura, Milvus Csoport