Egyéb természeti értékek Nagyszalonta környékén

Réticsík (Misgurnus fossilis)

Őshonos európai halunk. A réteknek is nevezett, tavasszal vízzel borított, de szárazság idején nagyrészt kiszáradó mocsarak jellemző faja. Előfordul sekély tavakban, öreg holtágakban és iszapos csatornákban, valamint a nagyobb síksági folyók hullámtéri gödreiben is, a főmederben viszont ritkán található meg. A lárvák külső kopoltyúbojtjai, illetve az idősebb halak bél-légzése lehetővé teszi számukra az oxigénszegény vizek elviselését. Valamikor közkedvelt böjti eledel volt a réti csíkból készült csíkos káposzta. Abban az időben a halászat külön ága, a csíkászat foglalkozott a mocsarakban tömegesen élő réticsík fogásával. A kiszáradó mocsarakban, holtágakban az iszapba fúródva vészeli át a száraz időszakot. Erre utal a faj latin nevében a fossilis szó, mely ásott halat jelent, ugyanis ezekről a helyekről a környékbeliek kiásták a száradó iszapból a csíkokat. A vízből kivéve gyakran egy síró hangot bócsájt ki. A mi térségünkben elsősorban a nagyobb csatornákból, erekből került elő.

 

Szalakóta (Coracias garrulus)

Az szalakóta EU szinten és országosan is védett. Jelentős állományai Romániában a Kárpátokon kívüli térségekben vannak, Erdélyben csak ritkán, vonulásban mutatkzoik. Az ország nyugati fertályában, a Partiumban és a Bánságban is néhány éve már csak néhány elszórt pár fordult elő. Az itt zajló nemzetközi projekt keretében meghozott védelmi intézkedéseknek, többek között a számára kihelyezett többszáz műodúnak köszönhetően a Bihar megyei állomány is elkezdett növekedni és terjeszkedni. Jelenleg Szalonta-Cséffa térségében él a harmadik legjelentősebb állománya a fajnak, ami az ország nyugati részét illeti.

 

 

Parlagi pityer  (Anthus campestris)

Ez a faj egy kissé jellegtelenül kinéző madár, amely ugyan nem túl gyakori, de szerencsére még nem is nagyon ritka. Más térségekben akár szántóföldi környezetben is költ, felénk elsősorban gyepen vagy parlagon, ugaron telepszik meg. A gyepek feltörése és a mezőgazdaság intenzifikálása veszélyezteti leginkább ezt a madarat is, melynek állománya az egész EU-ban megritkult, ezért uniós szinten védett. A szalontai szikes pusztákon többfelé megtalálható.

 

 

Kis őrgébics (Lanius minor)

A kis őrgébicsnek az EU területén Romániában van a legnagyobb állománya. Sík és dombvidéki fajként a Kárpátok kivételével szinte az egész országban előfordul. Nyugat-Európában már nagyon megfogyatkozott a száma, amely elsősorban a rovartáplálék megfogyatkozásának köszönhető, amely az intenzív mezőgazdasági termelés következménye. Emellett a költőhelyéül szolgáló fasorok kivágása is hátrányosan érinti. A nagyszalontai határra jellemző akácfoltok, elhagyott tanyák helyén felnőtt facsoportok jellemző költőfaja.

 

Réti fülesbagoly (Asio flammeus)

Romániában nagyon ritka bagolyfaj, évente alig néhány tíz példányt figyelnek meg országosan. Szalonta környékén rendszeresen előkerül, bár az inváziós évek kivételével, amikor a különösen sok pocok hatására többfelé költhet, elsősorban csak télen találkozhatunk vele. Az egyetlen hazai bagolyfaj, amely fészket is rak. Egy talajmélyedést kapar, amelyet fűszálakkal bélel elsősorban különböző típusú gyepeken, de akár agrárélőhelyeken is. Táplálkozása mezőgazdasági területekhez köti, így számára is nagyon fontos veszélyeztető tényező a mezőgazdaság vegyszerhasználata vagy a monokultúrák térhódítása.

 

 

Hamvas rétihéja (Circus pygargus)

Ugyan szinte az összes európai országban költ, mindenhol ritka, Romániában a becsült állomány száz pár alatt van. A túzokhoz hasonlóan, életmódját tekintve eredetileg síkvidéki gyepekhez kötődik, de manapság gyakran szántóföldi kultúrákban költ.

Kiválasztott élőhelyén a földön fészkel, így szintén jelentős hatással van rá a mezőgazdaság, mert a korai betakarítási munkák jelentős veszélyt jelentenek a fészkeire. Nagyszalonta határában rendszeresen költ, pocokgradációs években akár megtöbbszöröződhet a helyi fészkelőállomány.

 

Mocsári teknős (Emys orbicularis)

Az egyetlen őshonos vízi teknősünk. Álló vagy lassú folyású vizek part menti növényzetét kedveli, ahol fiataljai menedékre és táplálékra találnak. A homokos, laza talajra a tojásrakáshoz van szüksége, amiket a nap melege költ ki. Szívesen napozik vízben lévő farönkökön vagy napos, zavartalan partoldalakon. Térségünkben lecsapolták a természetes élőhelyeit, a valamikor nagy kiterjedésű mocsarakat, ezért olyan másodlagos élőhelyekre szorult, mint amilyenek a nagyobb, bővizű csatornák, illetve halastavak. Ezért, a számára ma fontos élőhelyet biztosító csatornák teljes kotrása, jelentős veszélyforrás. A nagyszalontai határban is elsősorban a nagyobb csatornákban és szabályozott erekben (Kölesér, Korhány) lelhetünk rá.

 

Ürge (Spermophilus citellus)

Ugyan még múlt század közepén kártevőként tartották számon és különböző módszerekkel (pl. ürgeöntés) próbálták állományát csökkenteni, mára nagyon ritka, szigorúan védett faj lett. Védelme más fajok számára is fontos. Üregeit kétéltűek és hüllők is használják menedékként. A kerecsensólyomnak, parlagi sasnak és a molnárgörénynek is az egyik legfontosabb táplálékállata. Nagyszalonta környékén rendkívül ritka, mindeddig kizárólag Barmód pusztától keletre, Kötegyán magasságában, az államhatárhoz közeli gyepeken került elő, de a Partiumban még jelentős állományai vannak, például a Sebes Körös alsó folyása mentén.                                                      

 

Nagy szikibagoly (Gortyna borellii)

Ugyan bagolynak hívják, mégsem madár, hanem lepke. Mégpedig a kontinens leginkább veszélyeztetett lepkefajai közé tartozik. Legnagyobb számban a Kárpát-medencében fordul elő. Elsősorban szikes réteken, szikesedő mocsárréteken él. Nagyszalonta környékén is ilyen élőhelyeken fordul elő. Hernyójának egyetlen tápnövénye az a sziki kocsord, amelynek helyenként még szép állományai vannak a szalontai pusztában. A gyepek beszántása, a nem megfelelő gyepgazdálkodás, az intenzív legeltetés erősen veszélyeztetik fennmaradását.

 

 

Kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum)

Korában a Pannon medence endemikus fajának tartották, de az utóbbi időben megtalálták Erdélyben is. Elsősorban szikes réteken, mocsárréteken, mocsarakban találkozhatunk vele. Főként az élőhelyeinek kiszáradása és a beszántás veszélyezteti. A szalontai gyepeken sem sűrűn fordul elő a túlságosan intenzív legeltetés miatt, ezért inkább több éves parlagok nedvesebb foltjaiban, szikes jellegű, mocsaras mezsgyékben jelenik meg.

 

---

• A szöveg a „Titokzatos túzok” kiadvány része, amely itt olvasható el.
• Szerzők: Kelemen Katalin, Nagy Attila és Papp Judith (Milvus Csoport).