A határon átnyúló, köz- és magánszféra közötti partnerségen alapuló projektünknek köszönhetően a Bihar megyei Kölesér árterében, így a környék egy mocsaras vízfolyásában kialakult Nádas-tó eutrofizálódó mocsara mostanra sok faj számára igazi oázissá vált.
Indul a „Természet határok nélkül” iskolai vetélkedőnk!
2019. november 11.
Várjuk a pedagógusokat, hogy csatlakozzanak és kapcsolódjanak be csapataikkal a titokzatos túzokról és a minket körülvevő természeti értékekről szóló érdekes kihívásokkal teli vetélkedőnkbe!
UPDATE: A jelentkezési határidőig (2019.11.15.) 552 gyermek jelentkezett a vetélkedőre, azaz 184 csapat 65 pedagógus irányításával. Több bihari településről érkeztek jelentkezések: Nagyszalontáról (a legtöbb), Nagyváradról, Mácsapusztáról, Cséffáról és Bihaszentandrásról. Örülünk a nagy jelentkezői létszámnak, és annak, hogy a megye kisebb településeiről is regisztráltak. Szeretnénk megköszönni minden pedagógusnak a mozgósítást és csapataikkal a jelentkezést, a gyermekeknek pedig sok sikert kívánunk a tesztek megoldásában! Izgatottan várjuk az első forduló megfejtéseit a csapatoktól! 😊
***
Felismerik a túzokot? Hát az ürgét? Mit értünk élőhely kifejezés alatt?
Ehhez hasonló kérdésekkel találkozhatnak majd a „Természet határok nélkül” iskolák közötti vetélkedőn, amellyel a gyermekek számára megfoghatóbbá szeretnénk tenni a természet káprázatos világát. A vetélkedő kifejezetten azokat a diákokat szólítja meg, akik a Natura 2000 védelem alatt álló területeken vagy ezek szomszédságában élnek.
Célunk, hogy a gyermekek megismerkedjenek ezekkel a helyi természeti értékekkel, és rávezessük megbecsülésük és védelmük fontosságára.
A vetélkedő forgatókönyve (három fordulóban a 2019/2020-as tanév folyamán):
- I. forduló beküldési határidő: 2019. december 16.
- II. forduló beküldési határidő: 2020. február 28.
- III. forduló (döntő): 2020. május
Részvételi feltételek:
- ► Egy csapat három diákból szerveződik.
- ► A csapatok két korcsoportban versenyeznek: III–IV. osztályosok és V–VIII. osztályosok – külön a román és külön a magyar tagozaton.
- ► Egy iskola több csapattal jelentkezhet, mindkét korcsoporton és mindkét tagozaton belül.
- ► A döntőbe az első két forduló legeredményesebb csapatai kerülnek. Az első két forduló feladatlapjait digitális formátumban küldjük ki. A megoldásra egy hónap áll rendelkezésre.
- ► A döntőn korcsoportok és tagozatok szerint a hat legjobb csapat vesz részt.
A vetélkedőn megszerezhető elismerések:
- díjak az első három döntős csapatnak, mindkét korcsoporton és tagozaton belül.
- részvételi oklevél és jelképes ajándék az összes versenyre jelentkező és résztvevő diáknak.
- intézményi oklevél annak az oktatási intézménynek, amely az első két fordulóban (az iskolai létszámmal arányosan) a legtöbb csapattal jelentkezik és vesz részt.
A verseny további részleteiről és a részvételi feltételekről itt tájékozódhat (román nyelven).
A jelentkezési lapot legkésőbb 2019. november 15-ig kérjük továbbítani.
Szöveg és fotó: Milvus Csoport
A fotó a pedagógusoknak tartott túzok-szemináriumon készült.